Az egészség a legnagyobb kincsünk.
Miért gondolom ezt?
Mindannyian voltunk már betegek, sérültünk már meg, tudjuk, hogy a gyógyulás idején kímélnünk kell magunkat. Fiatal korban nehezebben sérülünk meg, és gyorsan regenerálódik a szervezetünk, később azonban, az életkor előrehaladtával a gyógyulási folyamatok lelassulnak, és ki engedheti meg magának manapság, hogy hónapokig kímélje magát? Egy-egy sérülésből, betegségből eredő fájdalom nem csupán negatívan hat a közérzetünkre, de korlátot szab mozgásunknak is. A fájdalom és a mozgáskiesés az ember aktív életvitelét passzív irányba fogja terelni. Ez az, ami veszélyezteti a munka- és keresőképességet!
Mens sana in corpore sano. Ép lélek ép testben.
Az ismert, bár sokak által fordítva értelmezett latin közmondás ma még aktuálisabb, mint valaha.
Sok fiatal ember megtanult együtt élni a tartósan fennálló, vagy időről időre visszatérő fájdalmával, mert még mindig bízik abban, hogy az magától elmúlik, vagy mert egyszerűen ez már így marad. Véleményem szerint azonban annál mindenképpen többre hivatott az ember, semmint hogy a fájdalmai jelöljék ki a határait. Az egyéni, személyre szabott gyógytorna segítségével a kialakuló, vagy már meglévő elváltozások okozta panaszok csökkenthetők, megszüntethetők. A megoldható problémát tehát ne lássuk megoldhatatlannak!
Gyermekeink egészsége talán még ennél is fontosabb. A kisbabáknál akár már pár hetes korban is sok eltérést vehet észre a gondos szülő, például nehezen öltöztethető, fürdethető, ferdén, vagy nehezen tartja a fejét a kicsi. Kellő időben kapott segítség nélkül ez a gyermek ovisként, kisiskolásként suta mozgású, ügyetlen lesz, emiatt pedig a testnevelés óra legalábbis nem fog a kedvencei közé tartozni, jó eséllyel nem fog hobbisportot sem választani magának. Pedig a gyermekkorban megkezdett rendszeres testmozgás által az alapvetően hatalmas mozgásigényű, szívesen sportoló gyermek aktív életvitelt folytató, magabiztos, pozitív életszemléletű felnőtté válik.
A serdülőkorúakra gyakran jellemző hanyag tartás és gerincferdülés, ha a szülő nem veszi komolyan, a megfelelő kezelés híján felnőttkorra állandósul, esztétikátlan megjelenést eredményez gyakran szűnni nem akaró fájdalom, és a mozgásterjedelem progresszív beszűkülése kíséretében. Tehát amikor az iskolai védőnő javasolja a gyógytestnevelést, vagy gyógytornát, akkor bizony nem mindegy, hogy ki és milyen színvonalon foglalkozik gyermekünkkel.
Adjuk meg az esélyt a gyógyulásra azzal, hogy amikor szükséges, felkeressük a megfelelő szakembert, aki felkészült, tapasztalt és munkájában, hivatásában elkötelezett.
Születésünktől kezdve, gyermek- és ifjúkorunkon át, gyermeket nevelő és aktív dolgozó emberként valamint idős korunkban is kell, hogy ne saját árnyékunkként, hanem aktív, teljes életet élő emberként élhessünk.
Ez az, amiért az egészség valóban a legnagyobb kincsünk!
Vajda Zsolt
Dévai Fizioterápia Kft
ügyvezető
Mi áll a mozgásszervi problémák hátterében? A mindennapi rutin, az életmódbeli sajátosságok, a munkavégzés folyamata és körülményei során sok megszokásból végzett mozdulat...
A hanyag tartás, mellkasdeformitások, gerincferdülés, lúdtalp szűrése a védőnők által már óvodáskorban megtörténik.
Csecsemőknél a korai kezelés jelentősége az agy érési folyamataiban rejlik.
Dévény-terápia; Kinesio-Tape; Köpölyözés; Flossing
(30) 508 0972
devai.fizio@gmail.com